Először is meg kellett tudnom néhány nagyon egyszerű információt. Például, hogy a gépem honnan, hová, mikor megy, egyáltalán milyen társaság, hol vagyok én, stb. Ha ez először történt volna, szinte megoldhatatlan feladatot jelentett volna. Abban a helyzetben azonban már semmit sem találtam lehetetlennek. Azt tudni kell, hogy a JFK reptéren Tizenegy terminál van ami azt jelenti, hogy körülbelül hat-nyolcszor nagyobb mint Ferihegy. Az én gépem a kilencesről ment mig én pillanatnyilag nem tudtam, hogy hol vagyok. Egy metróval lehet eljutni oda amit valószínűleg mindenkinek könnyű volt használni kivéve nekem.
Ott álltam a terminálon, mellettem minden csomagom. Az idő este tizenegy. A gépem reggel hét harminckor megy. Nyolc és fél óra. Sírjak?
Elkezdem sétálni persze azzal a céllal, hogy ellenőrizzem a járatomat, legalább ezt ne késsem már le.
Kiszúrtam egy Puerto rico-i gépet. Valószínűleg késett, ezért atrakták, és most indul tizenegy harminckor.
Még fél óra. Megcsinálom.
A pultnál ahol szintén kedvesek voltak csakúgy mint frankfurtban, közölték, hogy a járat nem induló hanem érkező. Nem hiszem el.
Láttam az embereket. Ott várakoztak becsekkolásra. Kezükben repülőjegy, nem lehet, hogy ez érkező. Ez bizony induló. Vissza.
A hölgy, aki még mindig nagyon kedves volt, csak annyit kérdezett: Tényleg? Majd körülbelül negyven másodperc múlva már a kezemben is volt a jegy. Tényleg megcsináltam, nem hiszem el.
Reggel hat, San Juan, Puerto Rico.
Már semmi baj nem történhet. Itt vagyok, a hajó innen idul, kész. Azóta megtanultam, hogy a közmondás miszerint "soha ne igyál előre a medve bőrére" nem egy múlt században élt részeges, vadász hajlamú író kreálmánya.
Egy gyors ájulási roham után, ugyanis a budapesti és a new york-i hó ellenére itt 30 fok és 90 százalékos páratartalom volt reggel hatkor, sötétben fogtam egy taxit. Egy még otthon az ügynökségtől kapott papírlap alapján amin a cég szállodái voltak feltüntetve egy san juan-i hotelba indultam. Az igaz, hogy épp Miamiban kellett volna lennem, de ilyen kicsiny különbségre már nem adok.
Egy rövid vita után a taxissal, harminc dollárt kért de végül kiegyeztünk tizenháromban, végre becsekkoltam. Négy órát aludtam.
Mit mondjak nem ez volt az eddigi életem legbékésebb sziesztája.
Körülbelül délután egy körül láttam meg a hajót. Nem kicsi. Körülbelül öt cigaretta után, mikor már a remegést is abbahagytam, elindultam a legénységi kapu felé. Tudtam ha most felszálók, az hat hónap szabadnap nélküli folyamatos munkát jelent. 

Döntöttem, felszálók. Nem azért mert szeretek dolgozni, de ezért jöttem.
Az első akit megpillantottam egy szemlátomást magabiztosnak tűnő lány volt. Tudtam, hogy csak játsza. Valószínűleg ugyanannyira fogalma sem volt semmiről mint nekem. Ezt onnan tudtam ennyire biztosan, mert én is ugyanolyan magabiztosan szinte nemtörődöm módon álltam. Persze én is csak játszottam.
Ő felszált. Én nem.
Nem voltam rajta a listán. A magabiztosságom egy tizedmásodperc alatt elpárolgott.
Persze. Mivel egy héttel előbb kellett volna jönnöm.
Másfél óra és még három ellenőrzés után már a hajóhíd mellett álltam. Felraktam a lábam a hídra. Egy biztonsági rámszolt. Kedvesek. Még egy fél óra és már tényleg a hajón voltam.
Elkezdődött.
folyt.köv.